„Mint egy igaz álom, mikor reád nézek,
Hős Asszonya a jónak, s elszakít a végzet.
Fénylő arcod tündököl, s alakod is kecses,
Reggelenként mosolyodtól minden virág deres.
Mert ma reggel ajkaid hagyják hideg szavak,
S tudom, szíved megtört, s elural a harag.
Mégis kérlek, ne bánts, s gonodold mit is érzel,
Az én szívem tiszta s ezt tudod, ha reám nézel.
Mert ismered a lelkem, mely egyet meg nem bánhat,
Hogy Te vagy az egyetlen nő, kit szívem csak kívánhat.
És nem tennék én semmit, ami másnak árthat,
S ezt Te is tudod nagyon jól, ha nem vakít a bánat.
Ezért könyörögve kérlek, kicsi feleségem,
Ne hidd el a vádat, mert akkor nekem végem.
Bocsáss minden vétket, mit ellened tettem,
Mert hidd el minden rosszat, örökre eltemettem.
S most hogy borult elmém, felnyitják a szavak,
Már tudom mi a fontos, s nem ural a harag.
Mert Te vagy az egyetlen kire szívem vágyhat,
S megbocsátó szívedre örökké is várhat!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése