„Kislányok kérlek Ne sírjatok,
Mert a könnyektől fényüket vesztik a szikrázó csillagok.
S mivé lenne lelkünk, ha ránk borulna egy sötét világ,
S fényét vesztve hervad minden ifjú lélek, mint egy szomjazó virág.
Ő elment, de mégis itt van, mert el soha nem veszítjük őt,
És ha figyelsz, érezheted amint tüdődbe szívod az éltető levegőt.
Hisz az idő nagy Úr, s bár most úgy érzed az érzés eltipor,
Hidd el lesz még szebb a holnap, s utóbb minden seb összeforr.
Tudom, ez nem sokat segít, mert ilyenkor könnyűnek tűnnek a szavak,
De a világ még mindig forog, s boldogan szárnyallnak a cserfes madarak.
Még mindig kék az ég, s a nap is süt, fénylőn, nem hagyva, hogy bárki eltapossa őt,
Örökké küzdve, harcolva, ellenkezve némán, hogy legyőzze a fagyos levegőt.
S a világ is szalad, mindenki megy a maga dolga után,
S ha egy fényes csillag kihuny, csak egy röpke perc mire minden szív megáll.
Utána tovább rohan, s bár az elme sohasem felejt,
Nem nehéz már a szív, mert legbelül tudja, nem könnyebb, ha könnyet ejt.
Ezért hát NE sírjatok, s NE járja át szívetek örök mélabú,
Mert nem lenne jó, ha látná, hogy itt mindenki kesereg, s miatta szomorú.
Legyetek vidámak, s szívetekben őrizzétek, mélyen mi fáj,
S arcotok csendesen ragyogva tükrözze, igen... érzitek, jobban vagytok már..”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése