Ha én írnám.. (Farrah-nak )

„Ha én irnám a sorsod könyvét, szíved, lelked vágyát,

Életed örömét, s teljesítve álmát.

Olyan széppé írnám, mint egy tündérálom,

S a legboldogabb emberré tennélek a világon.

Megírnám, ha tudnám, mit kívánok néked,

Ezernyi jó szót, s az örök boldog létet.

Beleírnám rögtön, nevét ki szerethet,

Hogy megtaláljon nyomban, s ne kelljen keresned.

Óvná ő az álmod, óvná ébredésed,

Karjaiba zárná, minden szívverésed.

Megküzdene büszkén minden, élet hozta bajjal,

Felvenné a harcot, búval és haraggal.

Teljesítné néked, amit lelked kíván,

Tiszta szívvel, hűen, ahogyan én írnám,

Örökké vigyázna, Te lennél az érem,

Tenyerén hordozna, ahogyan én kérem.

S én messziről figyelném, ahogy szemed mosolyog,

Boldog szívvel kérném, örök legyen mosolyod.

Soha semmi ártó, közelbe ne férjen,

S a tökéletes élet, örökké kísérjen.

Ha én írnám a sorsod könyvét, ezer lapott benn hagyok,

Lehozatnák véle néked ezer fényes csillagot,

S örülne a szívem, mikor látnám boldog arcodat,

S kitépne néhány keserű lapot, megkönnyítve harcodat.”

Lopott órák

„Itten vagy mellettem, őszinte a szemed
Gyengéden lélegzel, s hangod megremeg
Finoman csókolsz, s lehunyod két szemed,
Gyönyörű ajkad, feszítő képzelet.

Érzem, átsimítasz reszkető testemen,
Szerelmed átjár, s úgy érzem elveszem. 
Már semmit sem hallok, a rohanó világot,
Érzem, hogy végem, de tudom, nem kiáltok.

Hullik a lepel, s én megteszem Véled,

Egyetlen érzés, szeretlek Téged.

Csak ez mi átjár, s minden más tovaszáll.

Te és én együtt, s a szerelem muzsikál.

S egyszer csak eljő megtörténik a csoda,
Elszállsz a magasba, s én veled tartok oda
Testem a testeddel megtölti szívemet

Szétvet az érzés, s mindkettőnk megremeg.

Csak csendben, csak halkan egymás karjába zárva

Most semmi nem számít, nem tekintünk a világra,

S tudjuk, hogy holnap, újra jő’ a jégverem
De ma túl gyengék voltunk, s elragadt a szerelem.”

Az őszinte szeretet... ( Barátaimnak.. Ők tudják. ;) )

„Az őszinte szeretet tiszta, mint a harmat

Ki teljes szívéből szeret, nem beszél, csak hallgat.

Mert a zajos vad szavak, ha úgy álcázza tiszta is

Elragadón vallanak, de mögé nézve mind hamis.

Átok lehet minden szó, ha felszínre törnek

Ha nincs mögötte szív mi jó, nem szeretnek csak ölnek.

Megölik a vágyakat, elpusztítva mind ki hisz

Eltaposva lelkeket, egy út, mi folyton visszavisz.

Miért hiszed, hogy neked jó, ha mindenkit csak elragadsz

Eltaszítva ezer szó, s te egyedül ott maradsz.

Sose hidd, hogy így van jól, hisz nem te vagy ki mit sem ér,

Erős vagy, egy bátor szív, ki ha megtör, visszatér.

Ezért mindig figyelj rá, s fogadd el, mit mondanak,

Átok helyett minden szó, szíved mélyén megragad.

Egy tiszta érzés meg se szól, de érzed, mikor éled is,

Átaljár, s átölel, ezer barát ki nem hamis.”

Csak elsuhant...

„Csak elsuhant, mint lepke fenn az égen

Finom szellő szárnyán ott virított kéken

Egy rózsaszál volt ő, ki büszkén hajlott égre

Egy gyönyörű felhő, mely esőt fakaszt végre.

Egy kedves kis madár, hívogató dalal,

Mi felrepül, s tovaszáll, ha újra jön a hajnal.

Egy tündöklő virágszál, mely halkan ring a szélben,

Felvirít, majd rút halál, elragadja éjben.

Ő volt nekem mind mi jó tiszta, mint a harmat,

A szív hangja muszikált, de most nem beszél, csak hallgat.

Mert a szerelem tovaszállt, itthagyva a vásznát,

Ezer csengő dallamát, elszakítva nászát.

Ezért most a szívem bú, messze csengő szép szavak,

Mind mi emlék, szomorú, s többé nem is hallanak,

De élnem kell s tudom, fogok mégha kell is nélküle,

Ám boldog többé nem leszek, hisz szívem ott ragadt vele.”

Ha álmodom...

„Ha álmodom, nem érdekel, hogy mi a rossz és mi a jó.
Ha álmodom nem érzem mi álom, és mi való.

Ha álmodom, nem tudhatom mi az, s mit miért teszek,

Csak azt remélem egyszer majd, nem álmodom, ott leszek.

Érinthetem arcodat, ha leszáll a nyugvó nap.

Élvezhetem csókodat, s szívem nagyot dobbanhat

Éreznek majd kezeim, s érzem bőröd illatát,

S elhiszem, hogy mind való, nem csak álom szövi át.

Alig várom mikor vár az eljövendő pillanat,

Árkon-bokron tovaszáll, kecsegtető szép szavak.

S hiába tudhatom, messze vagy s nem érlek el,

Szívemet nem zárhatom, hisz egyfolytában énekel.

Dallamai őszinték, s téged egyre hívogat,

Eltaposva minden kép, mégsem feledi arcodat,

S bár úgy hiszed egyszerű, megölni az álmokat

Próbálod de nem tudod, megtörni az álmodat.”

A némaság.. (ismeretlen szerző, átdolgozat)

„Ha felnézel az éjszakai égre, 
S kiválasztasz ott egy csillagot 
Békességbe szálljon lelked, és érezd, 
Hogy az a csillag ott: csak neked ragyog.

Ha letekintesz egy mély tó fenekére, 
S onnan rád a holdfény visszanéz, 
Járjon át a szeretet, és a béke, 
Hisz a hold mosolyogva követ, akármerre mész!

Mert a hiten múlik minden valóság, 
Ezért légy boldog, ha csupán hinni tudsz, 
Ha utol is ér bármi bú vagy válság 
Tudd, hogy Te mindig igaz vagy, mert nem hazudsz.

Értsd a csöndet, értsd a némaságot, 
Mert minden titok nyelve ez a hang, 
Mely nem szólal meg, de a szívben kiváltságos 
És visszhangot vet, mint egy nagy harang.

Ezért, ha rád tekintek, s nem beszélek, 
Tenéked hidd el, sokat mondhatok, 
Elégedj meg azzal, hogy hiszed és érzed, 
Hogy szemedbe tekintve miről hallgatok.”

Elmúlás..

"Miért nem lehet velem ki fontos nekem?

Miért nem ölelhetem szerelmesen?

Miért kell, hogy a világ ilyen legyen,

Hogy elorozza a szerelmesem…

Miért íly kegyetlen a könyörtelen Sors?

Hisz a világ nélküle már nem való, csak torz.

S hiába keresem, már nem lelem helyem

Mert eltépték tőlem drága szerelmesem.

Hiába nézek, hol jobbra hol balra,

Szívem többé már nem fakad dalra,

Elvették örökre egyetlen dalát,

Mióta nem hallom szerelmes szavát.

És most úgy hiszem tán még élek,

De ez már nem ugyanaz az élet.

Mégis kell, hogy újra éljek,

S erőt adnak a régi képek.

A képek, mit örökké szívemben őrzök,

Egy emlék, melyet sohasem mellőzök.

Mosolygó arcát, ahogy rám nevet,

Szívemben örökre szorítok helyet."