„Csak elsuhant, mint lepke fenn az égen
Finom szellő szárnyán ott virított kéken
Egy rózsaszál volt ő, ki büszkén hajlott égre
Egy gyönyörű felhő, mely esőt fakaszt végre.
Egy kedves kis madár, hívogató dalal,
Mi felrepül, s tovaszáll, ha újra jön a hajnal.
Egy tündöklő virágszál, mely halkan ring a szélben,
Felvirít, majd rút halál, elragadja éjben.
Ő volt nekem mind mi jó tiszta, mint a harmat,
A szív hangja muszikált, de most nem beszél, csak hallgat.
Mert a szerelem tovaszállt, itthagyva a vásznát,
Ezer csengő dallamát, elszakítva nászát.
Ezért most a szívem bú, messze csengő szép szavak,
Mind mi emlék, szomorú, s többé nem is hallanak,
De élnem kell s tudom, fogok mégha kell is nélküle,
Ám boldog többé nem leszek, hisz szívem ott ragadt vele.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése