„Ha úgy érzed a rettegés eltipor,
Adjon erőt két bátor szív, mely örökre összeforr.
S mi megalkotta a legszebbet, mit lehet,
Az édesded nagyszerű, tökéletes gyermeket.
Gondolj, Rám ki egyre csak hívogat,
Ki folyton szeret, s sosem feledi arcodat,
Mert tudja a remény örökké él, s nem hal meg,
Hiszi, hogy minden renbe jön, s újra láthatja szikrázó szemedet.
Adjon erőt az apró szív, mely oly sebesen dobog,
Szíved alatt alussza álmát csendben, s vár míg életét adod,
Mert bízik Ő Benned, s mosollyal hallgatja keserű éneked,
S mindig Veled van, életben tartva kínban megtört, elgyötört lelkedet.
Ne feledd, Gyönyörűm.. mindig Tarts ki bátran, erősen!
Ne engedj, Ne add fel, mert Téged meg NEM törhet senkisem.
Küzdj, harcolj és bízz a mában, mi előbbre hozza a holnapot,
Élj túl eltökélt tudattal, s várj minden reménnyel teli új napot.
Mert eljő’ a szabadság, s Te majd újra szárnyra kélsz,
De mindez csak akkor jő’ el, ha addíg is bízol és remélsz.
És én tudom, hogy erős vagy, s értünk ezt elszántan megteszed,
Mert tudod, szükségem van Rád, és lelked feladva harcát, szabadon el nem mehet!
Adjon erőt és kitartást, hogy én mindig gondolok Rád,
És még ha úgy is érzem, összedől körülöttem az egész világ,
Én is harcolok Veled, és erőm teljéből mindent megteszek,
Hogy újra láthassam arcodat, de addíg is lelkem ott ragadt Veled!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése