„Vad szelek szárnyán harcolt a gerlepár,
Egymást ölelve árván, kiáltja hol vagy már.
Hisz nem számít már a szó, ha szív hevesen dobog,
Szívük minden dobbanását, éneklik Angyalok.
Mert örömóda zengi, a fiú párjára lelt,
Csókkal pecsételve szívét, s a lány rá csókkal felelt
És a fiú, ki úgy hitte új szerelemre sose kél,
Végre újra bízik, bizton bízik és remél.
Felragyog most mindkét szív, s a nap is fényesen ragyog,
Holdvilágnak szürke árnyán szikráznak csillagok.
S az egész világ is, néha meg-megáll.
Mikor szerelmes pillantásuk egymásra rátalál.
S nincs már több mi baj, s már jöhet ütközet,
Egymás karjába bújva, tudják, többé rossz nem jöhet
Mert erősek ők ketten, egymásban bízva az őszinte fényt,
Hisz már mindent megleltek, a szerelmet s az éltető reményt.
Ketten folytatják ők tovább, s járják végig a zord utat,
Egymásban látván megváltást, s nincs többé kárhozat.
Mert a szerelem mindent legyőz, s ha hitük meg nem szegik,
Együtt élnek le egy életet, s örök álmukat is majd együtt, békében lelik.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése